|

|
|
Előadásokkal csábítom a nagyóvodásokat Hestia Tűz és Fény zsonglőr
Barokk Varázsa 2011. augusztus 12-14. |
|
Győr-belváros, Széchenyi tér, Víziszínpad
Az országban egyedülálló látványosságot kínál a Barokk Varázsa rendezvénysorozat, ahol a történelmi belváros épületei valóságos díszletet nyújtanak a jelmezesek színes kavalkádjának.
Az esti programok mellett napközben koncertek, vásári komédiák, előadások kínálnak jó szórakozást minden érdeklődőnek, melyek a Barokk Esküvő színpompás ceremóniájában csúcsosodnak ki.
|
|

|
|
A Barokk Esküvőre, a programsorozat fénypontjára 2011. augusztus 13-án, szombaton kerül sor Győrben, a Víziszínpadon.
A Barokk Esküvő ceremóniája kivételes élménnyel szolgál annak a párnak, aki családtagjaival együtt vállalja a jelmezes szereplést, illetve a rendezvénnyel járó nyilvánosságot.
Minden évben csak egy párt illet meg ennek a különleges házasságkötési szertartásnak a kiváltsága,
akiket a rendező intézmény választ ki különböző szempontok alapján a több száz jelentkező közül.
|
|

|
|
Az esküvő előestéjén a vőlegény a menyasszonyt szerenáddal köszönti, majd másnap 250 tagú, barokk ruhás násznép kíséri hintójukat a belvároson át az esküvő helyszínére, a Víziszínpadra.
|
|

|
|
Ott kérnek áldást szüleiktől, majd örök hűséget esküsznek egymásnak a főúri pompát idéző környezetben. A menyasszony fejéről a koszorút a vőfély karddal emeli le, óva intve ezzel az arát a hűtlenkedéstől. Végül a szerelem jelképe, 100 fehér galamb repül a magasba, kezdetét veszi a fáklyás felvonulás és egy hamisítatlan barokk lakodalom.
|
|

|
|
A Barokk Varázsa rendezvénysorozat vasárnap este Barokk Bállal zárul, amelyen több mint 200 fő jelmezes érezheti magát a barokk korban.
Bővebb információk, részletes programajánló:
|
|

|
- vissza -
|

|
|
Művészetek Völgye 2011
Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend július 22-től tíz napon át várja a völgylakókat és a völgybe látogatókat. Ajánlatunk a rendkívül színes és változatos programkínálatból.
Minden nap Palya-Udvar, azaz reggeli tánc, zenés ebédidő, délutáni talkshow, közös éneklés Palya Beával.
Minden nap Kaláka Versudvar, vagyis versfitnesz, versműhely, versimpró a Kaláka Együttessel.
Egy héten át Hobo retrospektív: július 25- től a Völgy vendége Földes László Hobo, aki előadja a Völgyben játszott eddigi összes színházi/zenei estjeit.
Kapható tíznapos vagy hétvégi bérlet, és napijegy is. Napijegyét az aktuális napon reggel nyolc óráig webáruházunkban másik napra átcserélheti!
|
|
Siklósi Várszínház
Júliusban és augusztusban várja vendégeit a Siklósi Várszínház. A közel két hónapon át tartó rendezvénysorozatban a közönség számos más program mellett láthatja Vári Éva Edit Piaf-estjét, az Anconai szerelmesek című komédiát Balikó Tamás rendezésében vagy a Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátékát, a Szigliget című előadást. Július 21-én, csütörtökön Demjén Ferenc, július 26-án, kedden a Budapest Klezmer Band koncertezik a várban. Augusztus 19-én, pénteken este Eszenyi Enikő önálló estje zárja a nyári programsorozatot. Az előadások este kilenc órakor kezdődnek.
Júliusban és augusztusban várja vendégeit a Siklósi Várszínház. A közel két hónapon át tartó rendezvénysorozatban a közönség számos más program mellett láthatja Vári Éva Edit Piaf-estjét, az Anconai szerelmesek című komédiát Balikó Tamás rendezésében vagy a Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátékát, a Szigliget című előadást. Demjén Ferenc, július 26-án, kedden a Budapest Klezmer Band koncertezik a várban. Augusztus 19-én, pénteken este Eszenyi Enikő önálló estje zárja a nyári programsorozatot. Az előadások este kilenc órakor kezdődnek. |
|
VeszprémFest - világsztárok Veszprémben
Az immár hagyományossá vált Veszprémi Ünnepi Játékok idén új névvel, de változatlanul világsztárokkal várja látogatóit.
Gilberto Gil - A brazil populáris zene egyik leghíresebb alakja: dalaiban egyedülálló módon ötvözi a jazz, a samba, és a bossa nova elemeit. Július 27-én, szerdán este a Veszprémi várban a 2010-es Fé na Festa című albumát mutatja be.
Nils Landgren Funk Unit & Incognito - Nils Landgren, a piros harsonájáról könnyen felismerhető művész egyaránt otthonosan mozog a jazz, a rock, a soul, a hip-hop és a funky világában. Július 28-án, csütörtökön este saját zenekarával és az Incognito-val lép színpadra.
Concerto Budapest / Snétberger / Amadinda - Július 29-én, pénteken este a nagyzenekar, a gitárművész és az ütőegyüttes közös koncertje
Mory Kanté - Ha a két hangszer, a balafon és a kora a hosszú élet titka, akkor a guineai Mory Kanté még sokáig fogja elbűvölni közönségét sugárzó egyéniségével, hangjával s persze örök slágerével, a Yeke Yekével. A VeszprémFest közönsége július 30-án, szombaton egy lüktető, táncos, igazi afrikai bulira számíthat koncertjén.
Az immár hagyományossá vált Veszprémi Ünnepi Játékok idén új névvel, de változatlanul világsztárokkal várja látogatóit.Gilberto Gil - A brazil populáris zene egyik leghíresebb alakja: dalaiban egyedülálló módon ötvözi a jazz, a samba, és a bossa nova elemeit.-én, szerdán este a Veszprémi várban a 2010-es Fé na Festa című albumát mutatja be.Nils Landgren Funk Unit & Incognito - Nils Landgren, a piros harsonájáról könnyen felismerhető művész egyaránt otthonosan mozog a jazz, a rock, a soul, a hip-hop és a funky világában. Július 28-án, csütörtökön este saját zenekarával és az Incognito-val lép színpadra. Concerto Budapest / Snétberger / Amadinda - Július 29-én, pénteken este a nagyzenekar, a gitárművész és az ütőegyüttes közös koncertje Mory Kanté - Ha a két hangszer, a balafon és a kora a hosszú élet titka, akkor a guineai Mory Kanté még sokáig fogja elbűvölni közönségét sugárzó egyéniségével, hangjával s persze örök slágerével, a Yeke Yekével. A VeszprémFest közönsége július 30-án, szombaton egy lüktető, táncos, igazi afrikai bulira számíthat koncertjén.
|
|
Orfeum Summerfest
Újraéled a pesti mulatók világa: a nagykörúti Orfeum a Pesti Mulató, ahol a magas színvonalú éjszakai szórakozás valódi kulturális élménnyel párosul. Az Orfeum nyári fesztiválja július 20-án, szerdán este kilenc órakor Nyári utazással nyit: Nyári Károly és a Summer Sisters zenél. Egy hónapon át kán-kán táncosnők, csillogó revü, kabarétréfák várják a mulatni vágyókat, és olyan előadók, mint Rácz Kati, Falusi Mariann, a Tony Lakatos Qiuntet vagy Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar.
Újraéled a pesti mulatók világa: a nagykörúti Orfeum a Pesti Mulató, ahol a magas színvonalú éjszakai szórakozás valódi kulturális élménnyel párosul. Az Orfeum nyári fesztiváljan este kilenc órakor Nyári utazással nyit: Nyári Károly és a Summer Sisters zenél. Egy hónapon át kán-kán táncosnők, csillogó revü, kabarétréfák várják a mulatni vágyókat, és olyan előadók, mint Rácz Kati, Falusi Mariann, a Tony Lakatos Qiuntet vagy Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar.
|
|
tovább>>> |
- vissza -
A kiállítás címe: Egy Gondola |
|
Tartalma: Eltorzult világunk tüskés képei,
gondolkodásra akarom késztetni az embereket,
2011 július 15- július 27 ig
Eger, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Kossuth Lajos u. 16
|
|

|
|
23 éve élek Montréálban. Több mint 350 kiállításom van a világ nagyon sok Országában kiállítottam már. Készítek installációkat, egyedi művész könyveket, illusztrációkat, metszeteket, szobrokat, tárgyakat.
Szintén 3 és fél éve már van egy Galériám Atelier Punkt Montréálban.
Tovább>>> |
|
szintén van egy blogom a honlapomon megtalálod a címét.
A képeket megtudod tekinteni rá kell kattintani az image szóra. |
- vissza -
Elsüllyedt világok nyomában Budapest alatt |
|
Olykor-olykor felbukkan a téma és hallani a Kőbánya alatt található hatalmas pince-, és bányarendszerről, amely járatok legtöbbje lezárva, üresen, elhagyottan áll és évszázados sötétség járja át. A sötétség leplén a tavaly megrendezett az Underworld Kupa elnevezésű föld alatti bringaverseny engedett be csak némi fényt, hogy aztán a hegyikerekesek távozásával ismét a csend és a nyugalom legyen az úr. A sikeres verseny természetesen nem maradhatott folytatás nélkül és idén augusztus 13-án a MOFÉM Underworld Kupa keretei között ismét a mountain bike szerelmesei veheti birtokba a föld alatti tárnákat. Ennek apropóján ismét foglalkozunk a kőbányai pincerendszerrel, sőt néhány olyan részletről is szót ejtünk, amit eddig nem is sejtettetek!
|
|

|
|
A X. kerület alatt elterülő végeláthatatlan középkori pincerendszerbe bejutni kevesek kiváltsága, a terület gondosan el van zárva a kíváncsi tekintetek elől, pedig biztos, hogy sokan alászállnának. Ha a járatrendszer 20-30 km-es alapterületet vesszük alapul, jó sokáig lehetne kódorogni a kihalt járatokban.
A mai Kőbánya alatt található, az őskori Pannon-tenger emlékét őrző építőanyag kitermelésére IV. Béla király adott bányajogot. Az azóta kibányászott több millió köbméternyi könnyen faragható mészkőből épült fel Budapest épületeinek nagy része, többek között a Lánchíd, az Akadémia vagy az Országház épülete, a kövek után pedig üres terek maradtak a föld alatt: egy több mint húsz kilométer hosszú, változó belmagasságú és szélességű tárnákból álló pincerendszer.
|
|

|
|
A 19. századtól, a bányászat felhagyásával párhuzamosan ezt a szinte feltérképezhetetlen földalatti világot számos módon próbálták hasznosítani.
Az új fénykor arra az időszakra tehető, amikor a felszínen, az alakuló kőbányai városközponttól pár méterre felépült a Dreher-sörgyár. Bár az 1800-as évek közepén már érleltek sört a pincékben, a lehetőséget a gyár zseniális alapítója, Dreher Antal kamatoztatta igazán, és a komló csíráztatására használva a tárókat megalapozta cégének legfőbb jövedelmi forrását. De folyt itt pezsgőgyártás, sőt, a második világháború alatt a 282 táró egy részében Messerschmitt-repülőgépeket szereltek össze – amíg a szövetségesek fel nem fedezték azt.
|
|

|
|
A csaknem húsz hektáros területet a rendszerváltás után a kerület nem hagyta szétaprózódni: ma nagyobb része, 14,7 hektár önkormányzati tulajdon. A terület még ma is számos titkot tartogat, rendszeresen bukkannak még fel nem tárt pincejáratokra; legutóbb a nyolcszög alaprajzú szeszfőzde alatt találtak hatalmas, kicsempézett termeket, amelyek nem szerepeltek egyetlen térképen sem.
Még izgalmasabb az egykori gépház esete: a 44 méteres mélységbe lenyúló, ötszintes építményt a szivattyúzás abbamaradása után elöntötte a talajvíz. Az egykori lejárat téglalépcsői ma kristálytiszta vízbe futnak; a gépház romjainak különleges, víz által birtokba vett világát pedig búvárok segítségével tárják fel.
|
|

|
|
A mélybe merülő búvárok elé egyszerre hátborzongató és varázslatos látvány tárul, egy elsüllyedt civilizáció által hátrahagyott épületek, lépcsők, használati tárgyak állnak itt örök némaságban. Ha keveseknek adatik meg, hogy bejárják a sötét tárnákat, akkor még kevesebb azok száma, akik alámerülhetnek az ismeretlen mélységbe, amely itt fekszik a lábaink alatt. Felette autózunk, vagy épp zötyögünk a villamossal úgy, hogy nem is sejtjük milyen titkok tátongnak alattunk.

Az augusztus 13-án megrendezésre kerülő MOFÉM Underworld Kupa (www.underworldkupa.hu) alkalmával mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy indulóként kerékpárral vagy nézőként gyalog beléphessen a föld alatti járatrendszerbe. Azoknak akik kedvet kaptak a föld alatti kalandhoz, nem kell mást tenniük, mint nevezni versenyre, amely a Maglódi úti Merkapt Maraton Sportközpontban kerül megrendezésre. Ám, mivel a rajthoz álló bringások száma futamonként 70 főben korlátozva van, nem árt gyorsnak lenni!
|
|
tovább>>> |
- vissza -
|

|
|
2011. Július 22. Péntek/ Friday 20 óra / 8 pm
A „Zene és Festészet” sorozatban 19:30 óra / 7:30 pm |
|
Debreczeni Imre műveinek kiállítás-megnyitója
In the series „Painting and music” opening of the exhibition of paintings
by Imre Debreczeni presented by the Ari Kupsus Gallery, Budapest
|
|
20:00 óra / 8 pm Gyertyafényes hangversenya kastély díszudvarán
Candlelight concert in the mansion courtyard Reneszánsz Trió/ Wind trio Reneszansz
Szabó Réka – fuvola/ flute
Péterfia Tamás – trombita/ trumpet
Péterfia Csaba – harsona/ trombone
(M. Praetorius, P. Peuerl, J. Bodin de Boismortier, G. Ph. Telemann, J. Haydn, L. Mozart, L. van Beethoven) |
|
Az étterem nyitva a hangverseny előtt és után, szálláslehetőség a helyszínen.
Restaurant open before and after the concert, room reservation possible.
Jegyek / Tickets: 2 000 Ft és 1500 Ft
tovább>>> |
- vissza -
A Régi csibészek – Klasszikusok könnyedén |
|
Az ifjúsági könyvsorozat kéthetente szerdánként, puha kötésben, fantasztikus áron kínálja a kedvenc olvasmányokat!
Twist Olivér
Charles Dickens eredeti regényének átdolgozása Twist Olivér
|
|
Dologházban éjt nappallá téve robotolni nem embernek való munka, főleg nem gyerekeknek. Az árván maradt Twist Olivér tudja ezt jól. Ő többet akar az élettől. De sorsa még rosszabbra fordul, amikor Londonba szökik szerencsét próbálni. Tolvajbandába keveredik, és keservesen meg kell küzdenie azért, hogy megtalálja helyét a világban.
A nyári szünet elején induló Régi csibészek – Klasszikusok könnyedén sorozat, már a szünidőre is igényes és színvonalas olvasmányélményt biztosít az ifjúságnak. A sorozatban megjelenő 18 időtlen klasszikus, a vonzó, zsebre vágható, papírkötésű formátum, a fantáziát megmozgató illusztrációk, a könnyű olvashatóság és a könyvek ára – 790 Ft – az ifjúság tömegeinek teszi újra vonzóvá a regényolvasást.

|
|
A Régi csibészek – Klasszikusok könnyedén sorozat lehetővé teszi az ifjú olvasók számára, hogy már gyerekkorukban megtapasztalják az időtlen történetek varázsát. A könnyebb érthetőség kedvéért lerövidített és nagy gonddal átírt klasszikus regényekben ugyanazokat a fordulatokat és izgalmakat élhetik át, amelyek az eredeti történeteket közkedveltté tették.
A Régi csibészek különlegessége, hogy a kötetek zárófejezetében aktualizáló kérdések segítik a történetek értelmezését. A kérdések nemcsak a fiatalokat segítik, hogy jobban megértsék a családban, a társadalomban elfoglalt helyüket, hanem a szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak is támpontot adnak a gyerekekkel folytatott izgalmas vitákhoz.
|
|
A Régi csibészek – Klasszikusok könnyedén a dr. Arthur Pober szerkesztette sikeres amerikai sorozat magyar fordítása.Dr. Pober több mint húsz éven át foglalkozott korai fejlesztéssel és tehetséggondozással, jelenleg a gyermekvédelem és a média nemzetközi szaktekintélye, az Egyesült Államokat képviseli az Európai Média Intézetben.
„Egy klasszikus regény rövidített, újraszerkesztett változatának olvasása a gyerekek számára megfelelő, kíméletes bevezetés lehet a szépirodalomba, hiszen úgy ismerkedhet meg a történettel és a szereplőkkel, hogy közben nem szegi kedvét a nehézkes szókincs és a szövevényes történet.” (Dr. Arthur Pober
|
|
Arató András, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint, az eredeti mű nélkülözhetetlen, de pár oldalas kivonatok biflázásánál többet ér a színvonalasan rövidített változat elolvasása.
„A magyartanár az igazi irodalmat, az autonóm szerzőket szeretné közvetíteni a diákoknak, de ha a gyakorlatban aközött választhatunk, hogy a mai diák semmilyen formában ne olvassa el Robinson Crusoe-t, esetleg csak valamilyen pár oldalas kivonatból biflázza be a mű „tartalmát”, vagy egy olvasmányos, könnyített, de azért élményt adó változatból ismerje meg a regény hőseit és cselekményét, akkor én inkább az egyszerűsített változatra szavazok.
Aki jó olvasó, olvassa a teljes mű fordítását, aki nehezen rávehető az olvasásra, az kezdhesse a könnyített változattal.
Az újságosbódéban kapható füzetes regény egy tagolt és gazdag olvasáskultúrának nem fölösleges része. A hajdani képregényeknek is volt ilyen műveltségközvetítő, kedvcsináló funkciója, s ez aligha csökkentette a klasszikusok esélyeit.”
|
|
Soma Mamagésa, a Régi csibészek – Klasszikusok könnyedén sorozat képviselője, nemcsak édesanyaként, hanem pszichológusként is remek ötletnek tartja a sorozatot. „Nagyszerű kezdeményezés, hogy ezeket a nem csupán szórakoztató, de archetipikus karaktereket és helyzeteket is bemutató, lelket gyógyító és feloldó világirodalmi klasszikusokat átfordítsák a XXI. századi ember nyelvére. A saját – jelenleg 18 és 20 éves – gyermekeimmel, úgy az általános-, mint a középiskolai években végigderbiztem a kötelező olvasmányokkal való küzdelmet. Bízom benne, hogy a Régi Csibészek-sorozat képes lesz a fiatalokban megerősíteni az egyik legnagyobb kincset, az olvasás szeretetét, amit minden szülő, nagyszülő már kiskorában szeretne beletáplálni gyerekeibe. A mai kor fiataljai más ritmusban élnek, gondolkodnak, és ha el akarjuk őket érni, ha egy hullámhosszon akarunk velük lenni, akkor ez csakis az ő nyelvükön, ritmusukban sikerülhet, erre is kiváló a Régi csibészek – Klasszikusok könnyedén sorozat.”
A Régi csibészek – Klasszikusok könnyedén sorozat köteteit keresse minden szerdán az újságárusoknál, vagy érdeklődjön a kedvezményes előfizetési lehetőségekkel kapcsolatban a 06 (1) 292-9530-as telefonszámon!
és még >>> |
- vissza -
|

|
|
Jazz a Palotában
Ünnepi örömzene délutántól a tűzijátékig2011. augusztus 20. szombat 17:00 NEW ORLEANS SWING 2011
Liszttől a ragtime-ig
Ittzés Tamás és a Bohém Ragtime Jazz Band2011. augusztus 26. péntek 19:30
NEW ORLEANS SWING 2011
A Jazz Steps és Janice Harrington (USA) 2011. augusztus 27. szombat 19:30
NEW ORLEANS SWING 2011
Louis Armstrong Revival Band (D) 2011. au gusztus 28. vasárnap 19:30
A 20. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál gálakoncertje
Cakó Ferenc homokanimációival 2011. szeptember 02. péntek 19:30
Ringató – zenés foglalkozások kisgyermekeknek 2011. szeptember 07. szerda
Hangulatkoncert 2011. szeptember 07. szerda 17:00 Hangulatkoncert 2011. szeptember 08. csütörtök 17:00 Budapesti Mahler-Ünnep
A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye 2011. szeptember 09. péntek 19:45 Zenebona – Ne csak hallgasd!
Kreatív játék hangokkal és hangszerekkel2011. szeptember 10. szombat 11:00 Budapesti Mahler-Ünnep
A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye 2011. szeptember 10. szombat 19:45 Jazz a Palotában
Ünnepi örömzene délutántól a tűzijátékig2011. augusztus 20. szombat 17:00 NEW ORLEANS SWING 2011
Liszttől a ragtime-ig
Ittzés Tamás és a Bohém Ragtime Jazz Band2011. augusztus 26. péntek 19:30
NEW ORLEANS SWING 2011
A Jazz Steps és Janice Harrington (USA) 2011. augusztus 27. szombat 19:30
NEW ORLEANS SWING 2011
Louis Armstrong Revival Band (D) 2011. augusztus 28. vasárnap 19:30
A 20. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál gálakoncertje
Cakó Ferenc homokanimációival2011. szeptember 02. péntek 19:30
Ringató – zenés foglalkozások kisgyermekeknek 2011. szeptember 07. szerda
Hangulatkoncert 2011. szeptember 07. szerda 17:00 Hangulatkoncert 2011. szeptember 08. csütörtök 17:00 Budapesti Mahler-Ünnep
A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye 2011. szeptember 09. péntek 19:45 Zenebona – Ne csak hallgasd!
Kreatív játék hangokkal és hangszerekkel2011. szeptember 10. szombat 11:00 Budapesti Mahler-Ünnep
A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye 2011. szeptember 10. szombat 19:45 |
|
tovább>>> |
- vissza -
|

|
|
2011-es tervezett kiállításaink Műcsarnok Ernst Múzeum
Télikert
A micropop fantázia a kortárs japán művészetben (munkaalcím)
2011. június 10 – augusztus 28.
Xavier Veilhan egyéni kiállítása 2011. július 9 – szeptember 25.
Szolnoki József: Homeopatikus valóság 2011. szeptember 17 – november 13.
AVIVA Képzőművészeti Díj 2011 2011. október 8 – november 13.
Fókuszban Kolozsvár
Kolozsvári kortárs képzőművészet nemzetközi összefüggésben
2011. december 17 – 2012. február 26.
|
|

|
|
tovább>>> |
- vissza -
Előadásokkal csábítom a nagyóvodásokat és kisiskolásokat
Bonbon Matinék szemüvegén keresztül látom ezt a világot, idestova másfél évtizedes tapasztalattal.
Szükségessége, eredménye, jövője, értelme stb. mind olyan téma, amely számot tarthat az érdekl?désre. Sok helyszínem van, főként Bp. és környéke.
Bérletes előadásokkal csábítom a nagyóvodásokat és kisiskolásokat, a
célközönség a 4-10 éves korosztály. |
|
|
|

Játékos zenei nevelésről van szó, a legfontosabb cél a színházhoz-,
koncertteremhez szoktatás.
Megtanulunk viselkedni, találkozunk
hangszerekkel, beszélünk zeneszerzőkről, sokat, sokat játszunk. |
|
A Magyar Rádióban meg többféle műsorral ismeretterjesztek, van még belőlük
vagy három féle. Szóval az volna a jó, ha adódna lehetőség erről beszélni
a nyilvánosság előtt. A dolog annál is inkább aktuális, mert most kezdődik
az új tanév. Csak a legprofibbakkal dolgozom, az előadóim a legjobb nevek
a klasszikus- és a könnyebb műfaj világában.
|
|
tovább>>>
|
vissza -
Hestia Tűz és Fény zsonglőr csoport |
|
Egy nappali műsor, melyben hófehér tünde ruházatban, arcfestéssel és varázslatos látványt nyújtó eszközökkel próbáljuk elkápráztatni a közönséget. Különlegesség, hogy 4 fajta buborékágyút és -pisztolyt használunk a nem e-világi látvány eléréséhez, illetve díszletet is alkalmazunk. A műsort elsősorban nappalra, vagy zárt térben estére ( tehát mindenképpen fényes helyre) készítettük.
Legidálisabb a bálokon, esküvőkön vagy egésznapos rendezvényeken kiegészítő műsorként akármilyen zenei előadás mellett. Nem koreográfia szerűt kell elképzelni mint a többi shownál, hanem óvatos haladással a vendégek közé "beolvadva", szótlanul járkálnánk, mintha tényleg egy mesevilágból csöppentünk volna a tömeg közepére. Ha nem zenei műsor mellé szeretnének minket, akkor a hangulathoz illő elektronikus előadó csapódik hozzánk, és adja a zenei alapokat (Mandaze records). KÉPEKET MELLÉKELTEM!
|
|

|

|
|
Másik új szolgáltatásunk szintúgy nem tűzzel kapcsolatos, de a fény már több szerepet kap az előzőhöz képest. LED lámpákkat "kirakott" eszközöket használva fény-showt kell elképzelni. Ehhez már sötét szükséges, de nem jár füsttel és a szervező idegeskedésével a tűzveszély miatt. A LED showt is kiegészítő műsortként ajánljuk elsősorban szórakozóhelyekre, bulikba és koncertek alá. Képekkel még nem rendelkezünk, de ha rákeresnek az interneten erre a dologra, és hozzágondolják a Hestiánál már megszokott színvonalat, szerintem pontos képet tudnak kapni arról,miről is van itt szó.
|
|

|

|
|
Az új szolgáltatások mellett pedig a nyáron rengeteg videót (játékfilmet) készítettünk, ebből egyet ide is linkelnék, kérem tekintse meg, ígérem nem fog csalódni. A legutóbbi tüzes fotózásunk képeit is mellékelem, lássák milyen eszközökkel és ruházattal rendelkezünk most. Október végére '20as évek maffiózó ruházatával, november végétől téli uniformissal is rendelkezünk majd a tüzes kategórián belül, azaz már 4 fajta ruházat közül lehet választani.
|
|

|

|
|
Jótékonysági fellépéseket továbbra is olyan sűrűn vállalunk,amennyire csak lehet,szerencsére az új szolgáltatások rengeteg új utat nyitottak előttünk, kérem ezt is terjesszék, ha tudják hol "segíthetünk" egy-egy műsorral.
|
|
tovább>>> |
|
Nyomtatás |
Ajánld az oldalt másoknak!
Minden jog fenntartva! 2005-2012 © Portal Internet Kft.
|
|